“Kicsit másképpen működik, mint az átlagos állatmenhelyek”- Az ASKA közelebbről

A januárban meghirdetett A Hónap Állatmentő Angyalai szavazásunkat az ASKA Alapítvány nyerte meg. Játékos szavazásunk lényege, hogy minden hónapban kiemelt figyelemben részesítsünk egy-egy menhelyet, ezzel a nyilvánossággal is segítve a munkájukat. A hamarosan induló februári szavazáson ismét mindenki leadhatja voksát az általa támogatott vagy szimpatikusnak talált menhelyre.
A januári Állatmentő Angyalaink, vagyis az ASKA Alapítvány nem mindennapi életéről Molnár Tamásnét, Zsazsát kérdeztük.

Az ASKA Alapítvány honlapja és Facebook-oldala is meglepheti azt, aki először talál rájuk, ugyanis mellőzitek a szívszaggató képeket, könnyfakasztó felhívásokat, pedig bizonyára rengeteg szomorú esettel van dolgotok. Hány segítségre szoruló állatról gondoskodtok pillanatnyilag? Van olyan, hogy le kell mondani egy állatról helyhiány miatt?
Az ASKA alapítvány menhelye kicsit másképpen működik, mint az átlagos állatmenhelyek. Az országban elsőként a gyepmesteri feladatokat állatvédelmi szempontok alapján kezelte. A települések végén meghúzódó apró ketrecek helyett, ahova a mondvacsinált, képzetlen gyepmesterek befogták a kutyákat, egy központosított telepre, az ASKA menhelyre szállította az állatokat. Ezzel megszüntettük azokat a telepeket, ahol nem az állatvédelem követelményeinek megfelelően bántak az állatokkal.
Kilencedik éve végezzük ezt a feladatot, és elmondhatjuk, hogy a szakképzett állatbefogó munkatársaknak köszönhetően az elmúlt években már 5 megye (Fejér, Veszprém, Komárom-Esztergom, Tolna, Pest megye) területén végezzük ezeket a feladatokat, az önkormányzatokkal karöltve.
Azért vagyunk mások, mert a feladatokat az első lépéstől az utolsóig meg tudjuk oldani. Értem ezalatt az állatok szakszerű befogását, szállítását, orvosi vizsgálatát, kezelését, karanténozását, és a végső fázist a hazajuttatást, vagy új gazda keresését.
ASKA - telepMunkánk során természetesen nem csak utcán kóborló állatokkal találkozunk, hanem nagyon sok esetben végzünk kobzásokat a hatóságokkal karöltve. És valóban nagyon sokszor látunk csúnya dolgokat, amiket nem szoktam publikálni. Azt gondolom, mi vállaltuk ezeket a feladatokat, és nem azzal kell ismertté válni, hogy micsoda dolgokat láttunk, hanem azzal, hogy megoldjuk. A siránkozással nem lehet előrébb jutni, csak a tettekkel.
100 fős karanténnal dolgozunk, ami azt jelenti, hogy egyszerre 100 állatot tudunk megfigyelni, mert bár sokszor az állatvédők figyelmen kívül hagyják, de bizony minden talált állat potenciálisan veszettnek tekintendő. Nem ismerjük az előéletét, nem tudjuk mikor kaphatott oltást utoljára, vagy esetleg harapott-e. Minden beérkező állat 14 napig karanténban van, és csak a gazdája viheti haza, amennyiben az illetékes önkormányzatnál bemutatta az érvényes oltási könyvet.
Ha nem keresik a kutyát, akkor a 15. naptól “jogtisztává” válik, azaz örökbeadható. Évente átlagosan 1300-1500 kutya fordul meg a telepen, és 200 cica. Egyszerre 250 kutyát tudunk gondozni. A felépített rendszerünk az évek alatt folyamatosan finomul, alakul, és hogy jól működik rendszer bizonyítja, hogy egyre többen igénylik a szolgáltatásunkat.
Mivel a szerződések kötnek minket, nincs olyan, hogy nem oldjuk meg a feladatot, még akkor sem, ahogy mondani szoktam, “ha a fiókban is kutya van”. Nagyon sok segítséget kapunk az önkénteseinktől, és ideiglenes befogadóinktól, amikor szorult helyzetben vagyunk. Együttműködünk a rendőrséggel, a tűzoltósággal, és a katasztrófa védelemmel. Közös munkáink során akadtak bőven kalandos élményeink.
Tehát az elvünk a megoldás keresése, és nem a problémák halmozása. És, hogy mindezt jól tesszük az is bizonyítja, hogy 2011-től RSPCA tagszervezetei között szerepelünk.

Hogyan működik az Alapítványotok? Kik hozták létre?
Állatorvosok hozták létre az alapítványt, és bár már 9 éve folyamatosan dolgozik, csak néhány évvel ezelőtt lépett ki a nyilvánosság elé. Ennek egyszerű oka volt: előbb le akartunk tenni valamit az asztalra, ha már vannak eredmények, akkor érdemes azt megmutatni.
A kezdeti lépések, az első 5 kenneltől kezdve, bizony sokszor feladták a leckét, hogy merre és milyen módon jutunk előrébb.
Lehet, hogy többen csodálkoznak majd, akik elolvassák a cikket, hogy mindössze 6 ember követi el ezeket a dolgokat, és 4 állatorvos kezeli, figyeli meg állatainkat. Elmondhatjuk, hogy jelenleg még férfiuralom van az Alapítvány berkein belül, hiszen 4 állatbefogó munkatárssal dolgozunk. A fiúk dolga az állatok befogása, szállítása, és forgó ügyeleti rendszerben az állatok gondozása.
Molnár Tamás az állatmentési részleg vezetője. Ő koordinálja a munkálatokat, ki, mikor, mely településen végez bejárást, ellenőrzést, befogást. Jónás János állatmentő, aki vadgazdálkodó is egyben. Amit ő nem tud a vadon élő állatokról, azt már nem is kell tudni. Kotsis István állatmentő, aki kutyák mellett zseniálisan ért a cicákhoz is. Horváth Mihály állatmentő, aki hét közben gondozza állatainkat, és jellemzően Székesfehérvár területén végez mentési munkálatokat. Mindezt 24 órás ügyeleti rendszerben, hiszen az állatok nem ismerik az órát, galibát bármely időpontban képesek okozni.
Oláh Gabriella állategészségügyi technikus, akinek gyakorlott szeme azonnal észreveszi, ha valamelyik lakónknál egészségügyi probléma adódna. És végül én, az alapítvány titkára, és egyben a menhely vezetője, Molnár Tamásné, Zsazsa. Feladatom elsősorban az alapítvány működési feltételeinek megteremtése, és persze az állatok nyilvántartása, örökbeadása, és minden, ami ASKA. Az állatorvosaink: Dr. Paál Csaba, Dr. Kapp Péter, Dr. Bozi Tímea, és Dr. Csordás Zsuzsanna.

Hogyan érkeznek hozzátok az állatok?
Csak önkormányzatokon keresztül, szerződés keretében jöhetnek hozzánk állatok. Ha valaki kóbor állatot lát, akkor a területileg illetékes önkormányzatnál bejelenti, és a megbízott ügyintéző, vagy rendőrség hívására mennek ki a kollégák. A befogott állatok az adott településen bekerülnek a befogási naplóba, így ha valaki keresi a kutyáját, akkor mindjárt ott meg tudja nézni, hogy az adott területről fogtunk-e be állatot.

Ha valaki mondjuk egy kóbor kutyusba botlik, közvetlenül keresheti az ASKÁ-t?
Székesfehérvár az a terület, ahol azonnal egyenesben hívható az ügyeleti számunk 24 órában: 06- 30-206-5372. Vidéki településeken csak önkormányzati engedéllyel hívható ki az autó, vagy rendőrségi hívásra.

Mi történik az ASKÁ-hoz bekerülő állatokkal?
Beérkezéskor azonnal orvosi ellátásban részesülnek az állatok, chipet nézünk, védőoldást illetve féreghajtót kapnak, fotózzuk őket, 14 nap elteltével megkapják a kombinált, illetve veszettség elleni védőoltást is. Ekkor kikerülnek a karanténból, és megkezdődik az állatok szocializálása önkénteseink segítségével. Hétvégente iskolába járnak, megismerik a póráz használatát, és megtanulják az alapvető viselkedési feladatokat. Azt szoktuk mondani, mire érkezik a gazda, addigra már egy “kész” kutyát kap.

A kutyákon és cicákon kívül más állatok is kerülnek hozzátok?
Jellemzően kutyások vagyunk, de a repertoárunkban szinte mindenféle állat megtalálható. Mivel a hatósággal karöltve hatósági feladatokat látunk el, ezért volt már dolgunk kígyóval, őzekkel, bármilyen meglepő, a város közepén elszabadult tehénnel, főutcán sétáló kecskékkel, árvíz idején a tyúkoktól kezdve a hízó disznóig mindenféle háziállattal.
De talán a hajnali Hatoskánk esete hozta leginkább lázba városunkat, amikor hajnali fél ötkor a rendőrségi riasztás arról szólt, hogy az egyik bevásárlóközpont parkolójában egy tehénke garázdálkodik. Addig a pillanatig tehénkét mi is csak udvarokon belül láttunk, parkolóban soha. De a mi kis tehénkénk a várost átszelő 4 sávos úton ijedten vágtázott, nem igazán tisztelve a villogó, dudáló autókat, és teljes mértékben semmibe vette, hogy mi tulajdonképpen segíteni érkeztünk. Érdekes színfolt lettünk azonnal az álmos reggelen, mert vagy futottunk a tehén után, vagy előle.
Cirka 3 órás kocogás után végre sikerült megfogni az ijedt állatot, amivel még nem igazán voltunk előrébb, mert nem ártott volna egy olyan ember, aki tudja is, hogy miképpen működik egy tehénke.
Már a kocogás közben folyamatos kapcsolatban voltunk a tudakozóval, aki eleinte nem igazán értette, miért mondom, hogy nehogy kikapcsoljon, hanem egymás után hívogassa azokat a cégeket, ahol a név alapján akár a legkisebb esélyt is látja arra, hogy tehénnel is foglalkoznak. Majd amikor már a rádió is arról harsogott, hogy kerüljék a környéket, mert egy tehénkével küzdenek a szakemberek, akkor végre elhitte, hogy nem április tréfáról van szó – november közepén.
A nagy gondot innentől az jelentette, hogy fogjuk elszállítani a tehenet és hova. Mert őt is csak karanténba lehetett rakni, a kutyák között meg igencsak bután festett volna. Néhány órai várakozás után érkezett a segítség, és így került szakember segítségével elszállításra a mi kis Hatoskánk. Azért Hatoska, mert a reggeli órákra már az is kiderült, hogy 14 tehenet loptak el, akik a rosszul felzárt platóról lepotyogtak, és a város közepén lévő volt a hatodik tehénke. Előtte már néhány társa a 8-as főúton szaladgált, a többiek pedig az M7-es autópályán.

ASKA - tehénkaland:)

Tehénkaland:)

Úgy tudjuk, már egy könyv is őrzi az ASKA történeteit.
Igen, az Útszéli történetekben a saját kis történeteink olvashatók.
Mivel minden hozzánk kerülő állatot úgy kezelünk, mintha a sajátunk lenne, ezért kötődünk is hozzájuk, és ez a róluk megjelent cikkekben, írásokban is érezhető volt. Ekkor javasolta egy újságíró ismerősöm, hogy szedjem csokorba az írásokat. Így született meg az Útszéli történetek, aminek a megírástól még kalandos útja volt, hiszen meg kellett találni a Zsazsa (ASKA)pénzügyi fedezetet is a kiadáshoz.
A könyvecskét nem csak azok a barátaink olvassák előszeretettel, aki szeretnék a megvásárlásával támogatni az alapítványt, hanem nagy hasznát vesszük az oktatásban is, hiszen iskola időszakban rendszeresen tartunk foglalkozásokat a menhelyen, ahol a gyerekek körében nagy sikert aratnak a mi kis mentettjeink útszéli történetei.
A könyv megrendelhető a molnar.tamasne@segitokezalapitvany.hu email-címen, vagy személyesen megvásárolható az ASKA menhelyen.

About these ads

About allatvedelem.com

Minden, ami állatvédelem, állatmentés, menhelyek, állatvédő szervezetek, segítség, elveszett, talált állatok...

2 comments

  1. Ildikó

    Klassz a menhely, mindent megtesznek a kutyusokért. Sőt, erejükön felül teljesítenek!
    Jó kis csapat verődött össze az önkéntesekből is, idősebbek, fiatalabbak és gyerkőcök is egyaránt szívesen segítenek. Teszik ezt, mert élvezik, mert szükség van rá és mert imádják az állatokat.
    Minden jót kívánok az ASKA-nak, a dolgozóiknak, a védenceiknek és a segítőiknek!

    • Tilda,Laci

      Az ASKA nem is menhely, inkább otthon, egy család. A csapat tagjai önzetlen, kedves emberek. A kutyák szocializációját nagyszerűen végzik. Az ideiglenes befogadók is kitűnő munkát végeznek. Mindezt tapasztalatból mondom, mert Dongó (Dodó) Beagle kutyánk Askásként Röfler Kriszti vette gondozásba, ki rendkívül kedves, szobatiszta, szófogadó jó kutyus. (Az iskolát folytatjuk, hogy tovább okosodjon).

MINDEN hozzászólást örömmel fogadunk:

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.